2012. máj 14.

Zenei menedzsment és marketing

írta: frü
Zenei menedzsment és marketing

Régóta tudjuk, hogy a zene és a marketing szinte elválaszthatatlanok egymástól. Ahhoz, hogy egy előadó vagy zenekar igazán sikeres lehessen, szükség van azokra a zenei menedzserekre, akik a lemez elkészültétől a koncertek lezajlásáig végigkísérik a fellépők életét. Ma tehát a zenei élet titkos világába kalauzolunk el ma benneteket, ahol Lengyel Dóri, az Under the Music Management zenei menedzsere lesz a vezetőnk.

 

A kiskora óta zongorázó lányt hamar magával ragadta a koncertek világa, így először a koncertfotózás felé fordult, majd egyre tevékenyebben vett részt egy-egy zenekar életében, mígnem 2010-től hivatalos „ötletelő”, azaz zenekari menedzser lett. Időközben a Szegedi Tudományegyetem után a budai forgatagban, a BME-n folytatta tanulmányait, ahol a szakmája szempontjából rengeteg értékes tudást szerezett meg. A végső irányba végül 2011-ben fordult, miután az igen sikeres, portugál nemzetiségű More Than a Thousand zenekar koncertjének levezényléséért volt felelős.

 

A képen Lengyel Dóri látható Vasco Ramos-szal, a More Than a Thousand énekesével, és Érsek Gáborral, az Insane dobosával 

 

RaÉ: Mely zenekarok menedzsmentjéért felelsz jelenleg? Mik az alapvető feladataid, mint zenekari menedzser?

Dóri: Jelenleg hivatalosan egy metál zenekar, a Divine Damnation "menedzsere" vagyok, a fő csapás pedig az Under The Music Management. Ezen belül segítem az Insane zenekar munkáját és külföldi zenekaroknak szervezünk magyar bulikat. Utóbbi egy elég sokrétű dolog: kommunikáció a külföldi szervezőkkel, promóterekkel,  helyszínfoglalás, catering, jegyelővétel, promóció, sajtóanyag írás stb. Természetesen a különböző feladatokat beosztjuk egymás között. Ezek mellett voltam már fesztiválon kapcsolattartó a nagy fellépőkkel és színpadmester. Volt, hogy pólót árultam, vagy belépő jegyet szedtem. Előfordult, hogy én voltam a sofőr. Szóval ez egy igazán változatos munka. 

Raé: Mennyire nehéz előrejutni ebben a szakmában?

Dóri: Sokáig azt hittem, hogy lányként nehéz lesz érvényesülni ebben a szakmában, de rájöttem, csak egyszer kell bizonyítani, és utána elfogadnak vagy akár elismernek. Egyébként, ha valaki talpraesett, képben van, jók az ötletei, rendelkezik a megfelelő kapcsolati tőkével és legfőképpen végtelenül lelkes, az egészen könnyen tud érvényt szerezni a zeneiparban.

RaÉ: Melyek azok a stratégiák, amikkel ki lehet tűnni a színtéren belül?

Dóri: Igyekszünk mindent profin csinálni, és szeretnénk is, ha ez érződne. Sajnos semmi sem lehet tökéletes, és hibák vannak, de azon dolgozunk, hogy az UTM imidzse igényes legyen. A lehetőségeinkhez mérten próbálunk minél jobb programokat szervezni, minél jobb külföldi zenekarokat elhozni az országba. Mindemellett teret adunk a fiatal magyar zenekaroknak is.

Raé: Melyek a leggyakoribb hibák, amikbe bele lehet futni a szakmádon belül?

Dóri: A legnagyobb hiba talán a rossz kommunikáció lehet, mely rengeteg félreértésre adhat okot. Fontos, hogy minden tisztázva legyen szervező és szervező, szervező és zenész között. Lehetőség szerint minden legyen írásba foglalva.

Raé: Létezik-e jó marketing stratégia a zenekari menedzsment esetében?

Dóri: Szerintem zenekar esetében éppúgy beszélhetünk marketingről, mint mondjuk egy vállalat esetében. Lehet maga a zenekar a termék, avagy lehet a zenekar a vállalat, aki el akar adni valamilyen terméket: koncertet, lemezt, videoklipet stb. Minden esetben vannak bizonyos stratégiai lépések, melyeket a sikeresség érdekében meg kell lépni: célcsoport meghatározás (ki a potenciális közönség, kinek szól), pozícionálás (mennyire sikeres a zenekar, vagy mennyit ér), kommunikáció (reklám, promó). Mindent tudatosan kell felépíteni és fontos az időzítés. A legnagyobb baj az, hogy ezzel sokan nincsenek tisztában. Szerintem az nem jó marketing, ha egy zenekar óránként kiteszi a fotóját Facebookon és like-olásra buzdít, mert azzal valamilyen fesztiválra bekerülhet. Sokkal inkább kerül a "spam" kategóriába.

Raé: Van-e olyan példaképed, akik inspirálnak?

Dóri: A saját kollégáim, az UTM tagjai hatnak rám a legnagyobb inspiráló erővel. Minden jelentős szakmai tapasztalatom nekik köszönhetem, ők segítenek, tanítanak, bátorítanak. Egyébként minden egyes jól sikerült buli, a hálálkodó zenekarok, a köszönő e-mailek, a kézfogások, a dicséretek mind-mind lelkesítenek.

Raé: Hogyan tervezed folytatni a zenei menedzsment karrieredet? 

Dóri: Szeretném, ha minél több külföldi zenekar hazai koncertjét megszervezhetnénk. Szeretném, ha minél több külföldi turnét szervezhetnénk. De nem nevezném karriernek sem, és megélhetési forrásnak sem. Van tehát sok terv, de mind idő és pénz kérdése. Amíg tehetem, addig szeretném ezt csinálni, de nem hinném, hogy valaha is üzletként, vagy hagyományos értelemben vett munkaként fog működni esetünkben. 

Raé: Van-e valami jó tanácsod a jelenleg ilyen irányba kacsintgató fiatalság számára?

Dóri: Mondhatok ilyen közhelyeket, mint hogy rátermettség, kitartás és így tovább. De a lényeg az, hogy aki érzi és lelkes, az minden nehézség ellenére is ezt fogja csinálni, és még ha nem is él meg belőle, egy igazán izgalmas és csodálatos hobbyt választott magának. Én csak ajánlani tudom! :)

Raé: Köszönöm az interjút!

Akinek felkeltettük az érdeklődését az UTM iránt, a következő két linken találhat további információt: www.underthemusic.hu és www.facebook.com/underthemusic.

 

Szólj hozzá

koncert koncertszervezés zenekari menedzser